Értékbatyuval a múltból a jelenbe

Iskolánk és a PRO IUVENTUTE egyesületünk egyik fontos célja, a népi értékek megismerése, elsajátítása, továbbadása a következő generációknak is. Értékbatyuval a múltból a jelenbe című pályázatunk is ezt a célt szolgálja. Gyerekeink nagyon szívesen járnak néptáncra, örömmel, teljes hangerővel, szívből mondják a csujogatókat amiket elsajátítanak, legjobb dolog, ha népdalokat énekelünk. Tetszik nekik, tehát tennünk kell annak érdekében, hogy ne lankadjon a kedv, gazdagodjon a képzeletbeli értékbatyu, amit őseinktől örököltünk. Már három nyertes pályázatunk is volt, amivel gazdagítottuk iskolánk népviselet készletét, de még mindig a darabszám nem megfelelő az igényekhez. A Szentegyháza Önkormányzatához benyújtott pályázatunk is támogatást nyert, így 25 székelying és 20 táncos szoknyával bővült az értékbatyunk. Ez alkalommal köszönjük városunk vezetőségének a támogatást, hisz ők sem maradnak távol az értékmegőrző  szándékunktól.

A pályázat részét képezte egy rajzverseny is, amire minden osztály benevezett. Ugyancsak Értékbatyuval a múltból a jelenbe címmel hirdettük a rajzversenyt is, amiben a gyerekek azt rajzolták le, mivel gazdagítják ők az értékbatyut. Bámulatos rajzok készültek előkészítő osztálytól a IV-ig. Kiállítás is készült a legsikeresebbekből az iskola folyosójára. Népi motívumokkal díszített oklevelet kaptak a gyerekek, melyeken hirdettük a támogatókat is, vagyis Szentegyháza Önkormányzata és a PRO IUVENTUTE Egyesület. Az egyesület az önrésszel járult hozzá, a tanítók , pedig a lelkes munkájukkal.

A pandémia miatt elmaradt a szülőknek szánt bemutató, de remélhetőleg év végén bepótolhatjuk. Addig is fotókat készítettünk az új ruhákkal felöltözött gyerekekről, akik büszkén viselik azokat, és elküldtük a szülőknek is. Iskolánk honlapján bárki megtekintheti azokat. A pályázat kedvezményezettjei az alsó tagozatos gyerekek.

A Gábor Áron Szakközépiskola és a PRO IUVENTUTE Egyesület nevében

Burus Mária Ella

Jelvényünk

Proiecte

Kapcsolat

Telefon/Fax: +40 266 246 897

E-mail: gs.gaboraron@eduhr.ro

 

Postacím:

Hargita megye - jud. Harghita

Szentegyháza - Vlăhiţa

Utca: Mihai Eminescu, szám: 2/B

Irányítószám: 535800

 

Pszichológus:
MIKLÓS CSILLA
0745295089

Fejlesztő pedagógus:
SZIKSZAI ORSOLYA
0744107871

Logopédus:
LACZKÓ KŐSZEGI GYÖNGYVÉR
0745195263